ZOMKO Kereskedelmi Kft.

Rövid Cégtörténet

Társaságunk 30 évvel ezelőtt, 1990 szeptemberében alakult.

1995-ben megvásároltuk jelenlegi szegedi telephelyünket, folyamatos fejlesztéssel bővítettük nagykereskedelmi tevékenységünket, majd 1996-ban elindítottuk kiskereskedelmi üzletünket. Áruskálánk meghatározó elemei a csiszolótermékek és kéziszerszámok lettek. Vevőkörünk igen széles: kiskereskedelmi üzleteinkből jellemzően végfelhasználók igényeit, nagykereskedelmi tevékenységünkön keresztül pedig nagy- és kiskereskedők igényeit elégítjük ki.

A cég stratégiájává a folyamatos, versenytársakat megelőző fejlődés vált. A megfogalmazott stratégiának megfelelően társaságunk kizárólagos importőri jogokat szerzett több külföldi gyártótól, és ezzel párhuzamosan telephelyek kiépítését kezdte meg az ország különböző régióiban. Ennek megfelelően 1998-ban Budapesten, 1999-ben Debrecenben, 2003-ban pedig Pécsen hoztunk létre kereskedelmi egységet.    

A következő mérföldkő 2006 decemberében érkezett. Budapesten telephelyet váltottunk, és létrehoztuk központi raktárunkat. A raktár létrehozása stratégiai fontosságú volt, hogy rugalmasabban és precízebben tudjuk kezelni az egyre bővülő árukészletet. Külföldi beszállítóink száma ugyanis mára megközelíti a nyolcvanat, melyek közül több, mint tíznek vagyunk kizárólagos forgalmazói. Az egyre összetettebb szerkezetű árukészlet kezelésére, valamint partnereink megnövekedett igényeinek hatékony feldolgozására 2008-ban elindítottuk új, egységes számítógépes vállalatirányítási rendszerünket.

A folyamatos magas színvonal biztosítása érdekében rengeteg munkát fektettünk a minőségbiztosításba is. 2000-ben megkezdtük társaságunk minőségügyi rendszerének kiépítését az MSZ EN ISO 9002:1996 szabványnak megfelelően. A minőségügyi rendszert sikeresen kialakítottuk és tanúsíttattuk. A tanúsítványt 2001. április 06.-án vettük át. A rendszer alkalmazásával munkánk pontosabbá, nyomonkövethetőbbé vált.

Minőségirányítási rendszerünk fenntartása továbbra is célunk, feladatunk, ennek érdekében rendszerünket az MSZ EN ISO 9001: 2009 szabványnak megfelelően átalakítottuk. Célunk és feladatunk az, hogy e rendszer tökéletes alkalmazásával ügyfeleink egy még megbízhatóbb üzleti partnert tudhassanak maguk mellett.